Álláskeresők klubja
Az Álláskereső Klub célja munkanélküliek és álláskeresők elhelyezkedésének elősegítése, a munkanélküliséggel járó destruktív folyamatok enyhítése, a kritikus helyzethez való rugalmas alkalmazkodás és megfelelő túlélési stratégiák kialakítása.
A segítés minden stádiumában szem előtt tartjuk az álláskeresők azon jogos igényét és elvárását, hogy kapjanak konkrét és kézzelfogható segítséget a munkakeresésben: információt a munkanélküliként megillető segélyezési lehetőségekről, konkrét munkahelyi ajánlatokról, jogairól, átképzési lehetőségekről, stb. Fontosnak tartjuk, hogy a segítséget ne csak passzív ügyfélként, hanem szoros együttműködésben és "személyre szabottan" kapják meg az ezt igénylők. Segítséget nyújtunk konkrét munkalehetőségek felkutatásában, a sikeresebb munkaerő-piaci fellépés lehetőségeink kidolgozásában, önéletrajz írásában, űrlapok, jelentkezési ívek kitöltésében, fénymásolásban, telefon lebonyolításában, számítógépes ismeretek megszerzésében ill. frissítésében, internet használatban, a tapasztalatok kiértékelésében. A szolgáltatás valóban „klubszerűen” működik, amennyiben a résztvevők egymást is támogatják információik megosztásával, tapasztalataik átadásával, továbbá önkéntes külső munkatársak támogatására is számíthatnak.
A bekerülés feltétele: az Álláskereső Klub szolgáltatásait egy személyes interjú után lehet igénybe venni. Az első interjú része a jelentkező álláskeresési elképzeléseit felmérő kérdőív kitöltése ill. megbeszélése. Meggyorsítja a folyamatot, ha az állást kereső már egy átgondolt és kitöltött Álláskereső kérdőívvel érkezik az első beszélgetésre. A kérdőív a Családsegítő Központban személyesen elkérhető, vagy letölthető itt:
Álláskereső kérdőív
Az első beszélgetésre jelentkezni lehet a klubvezetőknél alábbi telefonszámokon:
Nyulas Katalin vagy
Szénási Szilvia, telefon: 319 93 01 vagy 319 92 99
Klubnapok időpontja:
minden szerdán de. 9 –12 –ig.
Helyszín:
XII. Kékgolyó u. 19.
Kapcsolatfelvétel:
Nyulas Katalin (tel: 06 1-319 9301, 06 1-319 9299)
allaskereso.klub@cssk.bp12ker.hu
>>> Az Álláskereső Klub szolgáltatásairól többet megtudhat a Hegyvidék c. újság 2011. április 12-i számában megjelent újságcikkből:
"Álláskeresők Klubja a munkanélküliekért"
Jogi tanácsadás
A Családsegítő és Gyermekjóléti Központ ügyfelei számára ingyenes jogi tanácsadást biztosítunk. A szolgáltatás tanácsadás jellegű, segíti klienseinket abban, hogy eligazodjanak problémáik esetleges jogi vonatkozásait illetően, ill. támogatja őket a jogi teendők meghatározásában. Ezen túlmenően a hatóságok, bíróságok felé történő beadványok szakszerűségét elősegítve iratszerkesztés kérésére is nyílik lehetőség. A szolgáltatás ugyanakkor jogi képviselet ellátását nem biztosítja.
Előjegyzést a bejelentkezés utáni első beszélgetésen szociális munkásainktól lehet kérni.
A Jogi tanácsadás időpontjai:
A
Családsegítő Központ és Félsziget Klubház kliensei részére:
kéthetente csütörtökön du. 14 – 17 óráig.
A
Gyermekjóléti Központ kliensei számára:
kéthetente szerdán du. 14 -17 óráig.
Helyszín:
XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat Családsegítő és Gyermekjóléti Központ
1124 Jagelló u. 24.
Telefon:
06 1-319 9301, 06 1-319 9299
Adósságkezelési szolgáltatás
Célja, hogy segítséget nyújtson a felhalmozott díjhátralékkal küszködő kerületi lakosoknak a hátralék rendezésében és az újabb eladósodás megakadályozásában. A szolgáltatás nem bármilyen eredetű adósságra vonatkozik, csak a
- lakhatási költségek körébe tartozó
közüzemi díjtartozásokra,
- az elmaradt
közös költségre,
- önkormányztai bérlakás
lakbérhátralékára.
Meghatározott (törvényes, ill. helyi rendeletben rögzített) feltételek fennállása esetén a rászoruló vissza nem térítendő adósságcsökkentési támogatásban részesíthető. A támogatásra az önkormányzat részéről akkor kerülhet sor, ha biztosított a hátralékok halmozódásának megállítása, ill. a további hátralékok keletkezésének megelőzése. Ezt szolgálja egy
adósságkezelési terv felállítása, amelynek kidolgozásában adósságkezelő munkatársunk segíti a kérelmezőt. A program részét képezi az egyéni és/vagy családi konzultáció, életviteli támogatás, családlátogatás.
Helyszín:
XII. ker. Családsegítő és Gyermekjóléti Központ
1124 Jagelló u. 24.
Telefon:
06 1-319 9301, 06 1-319 9299
Jelentkezési idők:
hétfő, csütörtök: 13 – 17 óráig
kedd, szerda, péntek: 09 – 13 óráig
>>> Az adósságkezelési szolgáltatásról többet megtudhat a Hegyvidék c. újság 2006 - XXXVI. évfolyam 24. számában megjelent újságcikkből:
"Adósságkezelési támogatás"
Családos nyári tábor
Évente a nyaralási időszakban szervezett tábor rászoruló gyermekeknek és családjaiknak. (A tábor megszervezése a Gyermekjóléti Központtal együtt történik.) Főként azoknak a velünk kapcsolatban lévő családoknak ajánljuk, akiknek anyagi vagy egyéb okok miatt nincsen lehetőségük nyaralásra vagy gyermekeik nyaraltatására. A szervezést és lebonyolítást szociális munkásaink segítik.
A családi tábornak az „értelme“ nem csupán a nyaralás. Bár a táborozás élménye (strand, kirándulás, együtt főzés, közös játékok, tábortűz stb.) mind a gyermekek, mind szüleik számára önmagában is nagy élmény (és a közös élmények erősíthetik a családi összetartást), ezen túlmenően alkalom nyílik arra is, hogy a résztvevők gyakorlati mintát adjanak egymásnak a gyermekneveléshez, a hatékony szülői fellépéshez, családi konfliktusok oldásához. Egymásnak adhatják át tapasztalataikat és kipróbálhatják mindezeket a megszokotthoz képest szabadabb, oldottabb környezetben.
Időpont:
évente a nyaralási időszakban
Résztvevők köre:
előzetes megbeszélés szerint
Szociális jelzőrendszer
A Központ szociális veszélyeztetettséget és krízishelyzetet észlelő jelzőrendszert működtet. Intézmények és magánszemélyek egyaránt jelezhetik, ha segítségre szoruló családról, személyről szereztek tudomást. A jelzés alapján meghatározott időn belül személyesen felkeressük az érintetteket, tájékozódunk nehézségeikről, és felajáljuk szolgáltatásainkat.
Jelzést szóban, írásban ill. telefonon lehet tenni.
Telefonszám: 06 1-319 9301, 06 1-319 9299
Amennyiben rendelkezésére áll, kérjük, jelzését az e célra rendszeresített formanyomtatványunkon tegye meg.
A formanyomtatvány letölthető itt:
Problémajelző adatlap
A jelző számára (amennyiben előzetesen nem kérte anonimitását) a jelzést követően 15 munkanapon belül írásbeli tájékoztatást nyújtunk az eredményről.